2014. május 20., kedd

rehab ....

Nah hát ez drámai cím lett..
De semmi túl komoly a láthatáron. Viszont, úgy érzem eljött az ideje hogy egy kicsit tetemesen kézbe vegyem a testi lelki egszégemet, az elmúlt napokban pedig rájöttem, nagyon is van mit 'kézbe venni'.
Nos, március 1. óta Róműban élek. Mivel május végén járunk mondhatni, az első 3 hónapot letudva már egészen beilleszkedve érezhetném magam. Hát ez nem egészen teljesen száz százalákosan igaz, sajnos egy picit 'elvesztem' itt a sok furcsa (és különböző) dologban és mondjuk úgy ebben legyengült a szervezetem. Az elmúlt ehetek folyamatos betegeskedéssel teltek, van egy makacs ekcéma a kezemen ami nem múlik.. Párom kérdezett rá a minap, (mert néha alábbhagy az irritáció néa pedig egyenesen felduzzad, felhólyagosodik), nem lehet hogy összefüggésben van stresszel vagy hasonló? Ekkor kezdtem el gondolkozni, valóban.. A betegségek, testi tünetek nagy része összefüggésben van lelki állapotunkkal, így aztán elkezdtem böngészni a világhálón. Sokféle szinezettel találkoztam, és szinte mindben találtam valami megkapót, igazat. Az egyik legáltalánosabb, hogy a bőr a test és a külvilág találkozási pontja. Tehát a bőrőn megjelenő problémák mind a magunk és a körülöttünk lévő világ találkozásának az 'afférja'. Hát itt van affér bőven.. Talán, nem beszélek erről eleget senkivel. Vagyis inkább, senkivel nem beszélek róla soha, gyakorlatilag. Azt hiszem, félek hogy a család és barátok bármit megéreznek abból hogy nem vagyok jól, félek attól hogy aggódni fognak vagy ilyesmi.
Nyilván, az életem elég nagy változást vett, én pedig csak elsimitgattam ezt 'ugyan, nem sokminden változik, minden jó lesz.. '. Szóval a keep positive elvén egy kicsit elzárkóztam attól hogy megértsem és elfogadjam, itt azért egy kicsit többről van szó mint egy lakás cseréről.
Az első 3-4 hét szuperül telt. Tele voltam energiával, futni jártam meg jobbnál jókat főztem. Aztán, az első hazalátogatásra jól megfáztam. A következő hetek már egy kicsit lassabban és döcögve mentek, ott kezdtem el szenvedni az itthoni munka miatt, hogy alig mozdulok ki, nincs itteni munkakörnyezetem, csak a lakás, állandóan, nincsenek barátaim..
Majd eljött a következő hazalátogatás, és megint lebetegedtem. Fura mi? De úgy hogy a hangom is elment egy napra, egyáltalán nem tudtam beszélni. (lehet nem véletlen .. :S talán a 'lelkem nem akart beszélni').
Ebből a betegségből jövök éppen most ki - csúny volt nagyon, tényleg elegem van már ebből az állapotból.
És az ekcéma.. Szóval a külvilággal való kapcsolat..
Ahonnan jöttem az egy egész más élet volt. A kis albárletem a forgalmas de kellemes budai 11. kerületben volt, 10 perc sétára a csudaszép munkahelyemtől és a csudajó allé nevű bevásárlóközponttól, és 5 percre a Móricz Zsigmond körtétről. Kényelmes klassz kis élet volt ez. Sajnos még mindig visszasírom. De, a szerelem ilyen, hiába minden, elkap, elvisz, elszédít.
Rómában más az életünk. A városon kivűl lakunk egy új lakóparkban ahonnan gyalog kizárt dolog elmodulni bérmerre is, de gyakrlatilag tömegközlekedéssel is lehetetlen. Szóval, autós közelekedésre szorulok, ami az itteni vezetési habitussal számomra még mindig lehetetlennek tűnik. Vezettem egyszer, de sajnos a kevés rutinom miatt nekem még arra kell figyelnem, hogy le ne fulladjak hogy figyelnék igy a mindenfelé kavillározó motorosokra meg a sávokon összevissza haladókra.. Szóval, gyakorolnom kell, hogy végre 'autonom' lehessek.. De, minek is legyek az? hova menjek? munkahelyem nincs, barátaim nincsenek.. Micsoda pesszimizmus mi? Dehát ez az igazság..
Szóval, azt hiszem a testem sztájkol ezekkel a gondolatokkal, szenvedésekkel..
Még mindig itt vannak a "rossz élmények', hogy mikor fáradtan egy családi összejövetelen nem jön ki egy szó se a torkomon, elég éppen odafigyelni és (próbálni) megérteni a pörgő nyelvű római dialektust nemhogy még cseverésszek is velük.
És mostmár tényleg átmentünk ultra pesszimistába. És akkor itt lesz a megállj. Ez az emiért ezt a bejegyzést irom, és újra elkezdem ezt a blogot. Megértettem, hogy hiába egyelőre ennyire negativ minden, ez nem visz előre. Hisz, mit tehetek? Ülök ebben az állapotban, és várok, hogy hátha egyszer csak egy csapásra megváltozik minden? Sajna nem fog. Hanem nekem kell elébe mennem a dolgoknak. Megváltoztatni őket.
Először is, szüntelenül keresni itt egy állást. Saját kis elfoglaltságokat, barátokat (nah ez tényleg nem egyszerű, míg a milánói közösség állandóan aperitivokat szervez, itt egy nagy semmi, a facebookon gyakorlatilag csak reklámok vannak a csoport oldalon..). De előbb vagy utóbb ki kell hogy alakuljon, nincs mese..A terv pedig a következő, másfél hónap mulva megyünk nyaralni ezt az időszakot a lázas várakozással szeretném tölteni.. Formába hozni testem lelkem, majd pihenni egy óriásit. Szép nyarat tölteni, sok programmal. Szóval, visszazökkenni harmóniába, önmagammal, és a környezetemmel.